AKTIV Árpa Formula a sav-bázis egyensúlyért

Ne essen a lúgos, vagy savas ételek csapdájába. Nem az a fontos, hogy testünk lúgos legyen, hanem az, hogy a savas és a lúgos élelmiszereket egyensúlyba hozzuk. Étkezéseiben teremtse meg a savas és lúgos ételek egyensúlyát.

A sav-bázis egyensúlyért

50 embert kérdeztünk meg, akikkel elolvastattunk egy a lúgosítással foglalkozó könyvet. Utána kivétel nélkül azt mondták, a lúgos élelmiszerek egészségesek, azt fogyasztani fogják, a savas ételek mérgezőek, ezek fogyasztásától tartózkodnak.

Ezek az emberek lúgos ételek csapdájába estek, hiszen ha a fenti módon ellúgosítanánk szervezetüket azzal is ugyanúgy kárt okoznnánk, mert megbomlana a szervezet sav-bázis egyensúlya.

A sav-bázis kérdés az utóbbi időben a figyelem középpontjába került. Az ezzel kapcsolatos szakirodalomból megtudtuk, hogy az emberek 90%-a elsavasodott és ezt kb. 110 féle betegség kialakulásának okaként írják le.

Ha ezek az adatok igazak lennének, könnyű dolgunk lenne. A lúgosítás érdekében minden reggel vizünkbe egy kanál szódabikarbónát kevernénk, a 110 féle betegség eltűnne és az emberiség 90%-a meggyógyulna.

Azzal a szakirodalom is egyetért, hogy a szóda-bikarbóna kiváló lúgosító. Az összefüggések sajnos nem ennyire egyszerűek, ezért e gyógymód sem hoz gyógyulást a száznál több betegségre.

Kezdjen új életet már ma, rendelje meg és építse be étrendjébe az AKTIV Árpát már holnap.

Miért fontos, hogy lúgos ételt fogyasszunk?

A természetben élő népeknél a savasság-lúgosság nem kérdés. Az, hogy szervezetünk elsavasodik, civilizációs betegség. A sav bázis egyensúly felbomlását főként a mozgásszegény életvitel, valamint a finomított szénhidrátok és élelmiszerek (fehér kenyér, cukrok, édességek, tészták, sütemények) túlzott mértékű fogyasztása okozza. Mivel savasodunk, ezt ellensúlyozandó, a lúgos ételek fogyasztása előtérbe került.

A szakirodalom a húsokat erős savképzőnek tartja. Azt ajánlja, fehérjeszükségletünk nagy részét növényekből elégítsük ki, mert a növényi fehérjék nem annyira savasak. Az AKTIV Árpa Formula erre teljes mértékben alkalmas, mert tisztán növényi fehérjetartalma optimális, 25%. Azzal mindenki egyetért, hogy fehérjére szükségünk van, hiszen alkotóelemei aminosavak, amik szervezetünk nélkülözhetetlen építőkövei.

Az AKTIV Árpa Formulában lévő bio árpacsírák egytől egyig kis bázisképző (lúgos) energia és vitamin bombák.

AKTIV Árpa Formula fogyasztásával helyreállíthatja a sav-bázis háztartás egyensúlyát, az árpacsírák ellensúlyozzák a benne lévő növényi fehérjék savas hatását.

2 evőkanál AKTIV Árpát 6 dl vízben keverjen el, és igya meg.